Energiahivatal: áprilisban stabilizálódtak a földgázárak
Az orosz-ukrán konfliktus, valamint a háború következményeként hozott szankciós intézkedések hatására kiugró márciusi árak után áprilisban alacsonyabb áringadozások mellett 100…
Orbán: megvédjük a rezsit és elvesszük az extraprofitot
Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán. A kormányfő a Facebook-oldalán közzétett videóban elmondta: kötelezik a…
Rács mögött a borsodi őrző-védő bűnszervezet
Több mint 250 millió forint adót és járulékot nem fizetett be az a vagyonvédelemmel foglalkozó borsodi bűnszervezet, amelyet a napokban…
TELJES ÚTLEZÁRÁS NÓGRÁD MEGYÉBEN
A Dunakanyar Rally verseny miatt a megye területén forgalomkorlátozásra kell számítani. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy a…
5 balesetben 2-én sérültek meg Nógrád megyében
Nógrád megyében az elmúlt három napon öt közúti közlekedési baleset történt. Egy 71 éves nő közlekedett elektromos kerékpárral Szécsény…
Orbán: háborús veszélyhelyzetet hirdet a kormány
A kormány az alaptörvényben biztosított jogával élve ma éjféltől kihirdeti a háborús veszélyhelyzetet – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebookon…
Természetfilmeké a főszerep május végén az M5 csatornán
Filmpalotává válik május 27. és 29. között a Gödöllői Királyi Kastély. A Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon a szórakoztató szabadidős…
Baltafejjel ütötte le, majd kirabolta az ismerősét
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt azzal a 40 éves ságújfalui férfivel szemben, aki a sértettet a háza előtt leütötte,…
NÓGRÁD MEGYE – 14 ÉVES FIÚ TÖRT BE A POSTÁRA
A pásztói nyomozók beazonosították a fiatalkorút, akit többrendbeli vagyon elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. A rendőrségre 2022. március…
Laskafesztivál lesz most szombaton Kazáron
Idén május 28-án, szombaton kerül megrendezésre a Laskafesztivál Kazáron. A fesztivál sztárvendégei a Republic együttes és az AK26, a zsűri…